Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Etológiai Tanszék és a svédországi Lundi Egyetem kutatói közösen végzett kísérletsorozatukban felfedezték, hogy a kutyák orrtükre érzékeli az infravörös sugárzást. Ez azt jelenti, hogy a kutyák képesek melegvérű állatok testhőjének érzékelésére olyan távolságból, amely akár vadászat közben is hasznos lehet – olvasható az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Etológiai Tanszékének hivatalos honlapján.
A kutatók ezt két különböző kísérlettel bizonyították. Az egyikben arra tanították a kutyákat, hogy két távolban elhelyezett tárgy közül a melegebbet válasszák ki, míg egy másik, a funkcionális MRI vizsgálatban kimutatták, hogy sugárzó hő hatására a kutyák agyának mely része mutat fokozott aktivitást. Az új érzékszerv felfedezése segíthet annak megértésében, hogyan érzékelik zsákmányukat a ragadozók olyankor, amikor a látásukra, a hallásukra, és a szaglásukra nem hagyatkozhatnak!
Az emlősök orrtükre
A legtöbb emlős orrhegyén orrtükör található, ami jellegzetes szerkezetű és megjelenésű bőrfelület. Az emlősök orrtükrének különleges tulajdonsága, hogy hőmérséklete jelentősen alacsonyabb az éber állapotú ragadozóknál, mint más emlősöknél. Az alacsony hőmérséklet általában nem kedvez a különböző típusú érzékszervek működésének, egyetlen ismert kivétel van csupán: a gödörkésarcú viperák (Crotalinae) pontosabban csapnak le áldozatukra, ha az infravörös sugárzást érzékelő szerveik hidegebbek. E megfigyelések adták a tanulmány alapötletét, miszerint a kutyák jól ismert hideg, nedves orra is képes lehet az infravörös sugárzást érzékelésére, hiszen a kutyák legközelebbi vad rokona, a farkas (Canis lupus) is elsősorban nagytestű, melegvérű állatokra vadászik, így előnyös lehetne számukra, ha a prédaállatok sugárzó testhőjét érzékelni tudnák.
A tesztek
Az elképzelés teszteléséhez két különböző kísérletet terveztek a kutatók:
- A svédországi Lundi Egyetemen arra tanították a kutyákat, hogy két távolban lévő tárgy közül válasszák ki a melegebbet (az egyik körülbelül 31C°fokos volt, míg a másik szobahőmérsékletű). A két tárgy nem sem szagában, sem vizuális megjelenésében nem különbözött egymástól, így a kutyák csak a tárgyak által kibocsájtott infravörös sugárzás alapján tudtak különbséget tenni közöttük. A kísérletben résztvevő kutyák mindannyian sikeresen teljesítették a feladatot, ráadásul a melegebb tárgyat sikerült olyan távolságból kiválasztaniuk, mely alátámasztja, hogy az érzékszerv egy vadászó állat számára hasznos információt szolgáltathat.
- Egy másik kísérletben az ELTE Etológia Tanszékének kutatói olyan funkcionális MRI kísérletet végeztek, melyben két, különböző hőmérsékletű tárgyat helyeztek a kutyák orra elé azonos távolságra, és azt figyelték, hogy van-e olyan agyterület, mely fokozottabb aktivitást mutat a melegebb tárgyra, mint a hidegebbre. Az eredmények szerint az érzőrendszer egyik agykérgi területe, a bal agyfélteke szomatoszenzoros asszociációs kérgének az a része, mely elsősorban az orr tájékáról fogad bejövő ingereket, nagyobb aktivitást mutat, ha a kutyák elé a melegebb tárgyat helyezik.
„A kutyák valóban képesek az emlősállatok sugárzó testhőjét érzékelni”
„A két kísérlet eredménye azt mutatja, hogy a kutyák valóban képesek emlősállatok sugárzó testhőjének érzékelésére, sőt az ingerre képesek irányított viselkedési választ adni, azaz detektálni a jel forrását. Mivel az újonnan felfedezett érzékszerv pontos működési mechanizmusa nem ismert, elképzelhető, hogy eddig nem ismert molekuláris folyamatok állnak az érzékelés hátterében” – nyilatkozta Bálint Anna, a tanulmány első szerzője, az ELTE Etológia Tanszékének posztdoktor kutatója.
Egy kutya termográfiája 27°C környezeti hőmérsékeleten
„A kutyafélék sugárzó hőt érzékelő képességéről eddig semmit nem tudtunk” – mondja Ronald H.H. Kröger, a tanulmány vezető kutatója. „Könnyen elképzelhető, hogy más ragadozók is rendelkeznek ezzel az érzékelési képességgel, és ez más megvilágításba helyezheti a ragadozók és zsákmányállatok interakcióit, szükségessé téve mindkét csoport ökológiájának és viselkedési stratégiáinak újraértelmezését. Mivel a kutya az egyik legelterjedtebb háziállatunk, és mind tudományos körökben, mind hobbi szinten nagy érdeklődésre tart számot a viselkedésük és képességeik, azt reméljük, hogy további kísérletek sorozatával hamarosan fényt deríthetünk az újonnan felfedezett érzékszerv működésének részleteire” – teszi hozzá a Lundi Egyetem professzora.
Rövid összefoglaló videóbemutató
A tanulmány az Agria/SKK Kutatási Alap, az Olle Engkvist Byggmästare Alapítvány, a Magyar Tudományos Akadémia, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával készült, és a Nature lapcsalád Scientific Reports című tudományos folyóiratában olvasható „Dogs can sense weak thermal radiation” címmel.
Forrás:
A kutatásról tudósító cikk Dr. Andics Attilának, az ELTE Etológiai Tanszék posztdoktor kutatójának jóváhagyásával olvasható a weboldalon!
k
Kérlek, tarts velem a jövőben is, keresd
Vámosi Ildikó, kutyás cikkíró és szerző hivatalos honlapját!
https://ildikovamosi.hu
🙂 ❤️ Hasznos és értékes cikkekkel várom a kutyák szerelmeseit,
a hobby kutyásokat, a tenyésztőket, a kiállítókat és mindenkit, aki imádja a kutyákat! ❤️ 🙂
🙂 Köszönöm a megtisztelő látogatásod! 🙂
🙂 Várlak vissza szeretettel és sok értékes cikkel! 🙂