A hőguta és a legveszélyeztetettebb kutyafajták

Az amerikai bulldog egy nagyon erős, munkában edzett kutyafajta, melynek eredete a régmúltba nyúlik vissza. Egyes kynológiai források szerint több száz évvel megelőzte az angol bulldog kialakulását. A bulldog dinasztia származása a 400-as évekre tehető. Ebben az időben azon kutyáknak volt helye a nap alatt, akik hasznos munkát végeztek. Természetesen a klasszikus értelemben vett tenyésztés is ismeretlen volt, leginkább funkcionális szaporítás folyt, vagyis csak  a munkára legalkalmasabb, legrátermettebb és bizonyítottan jó egyedeket szaporították. Az amerikai bulldog őse leginkább a mészárosok mellett dolgozott, vágóállatokat hajtottak és zaboláztak meg. E kutyák harciasságukkal, kitartásukkal és nem utolsó sorban legendás fogáskészségükkel vívtak ki elismerést maguknak. A középkorban mészároskutyaként tesznek róluk említést, az angol nyelvben később a „bull” (bika) és a „dog” (kutya)” szavak összevonásával, már bulldogként aposztrofálják őket. Egy 800-1200 kilós bika egy lábára nehezedő súly nem csekély, ha ezt megszorozzuk néggyel, elképzelhetjük, hogy akkoriban a bulldogokra micsoda „nyomás” nehezedhetett. Ezek az állatok ráadásul félelmetes testi erejük mellett időnként nagyon ingerlékenyek, különösen, ha életüket érzik veszélyben és nem kevés ész kell ahhoz, hogy ilyenkor valaki az útjukat állja.

A kor bulldogjai azonban nem rettentek meg a kihívástól. Nem tudni, külön tanították-e őket, vagy az ösztönök által vezérelt tapasztalat késztette őket, hogy a bika érzékeny orrát célozzák, mindenesetre, ha egyszer fogáshoz jutottak a barom megfékezésére alkalmas egyetlen testrészen, akkor nemigen mondtak le róla. Mindehhez rettenthetetlen bátorság, kemény, atletikus fizikum és satuszorítású állkapocs szükségeltetett.  A bulldogot tehát remek adottságai ismertté tették, és egyre-másra feltűntek az állatheccek valamint kutyaviadalok főszereplőiként. Az állatviadalok betiltásával és a megváltozott körülmények hatására lassan kezdte elveszíteni népszerűségét a fajta és a XIX. század közepére egyre inkább háttérbe szorult az óhazában. Még a divatba lendülő kutyakiállítások sem hozták vissza régi hírnevét, mivel az úri közönség köreiben viharos gyorsasággal terjedő angol bulldog vitte a pálmát akkoriban, mely az eredeti, munka-bulldog karikatúrájaként inkább szórakoztató, mulattató jelenségnek számított.

Az eredeti bulldog típust a bevándorló munkásosztály őrizte meg, akik magukkal vitték őket, és velük élték a mindennapjaikat. Az 1700-as években Amerikába induló tömegeknek szüksége volt az amerikai bulldog kemény, kitartó munkájára. A fajta ekkor élte második aranykorát, portára vigyázott, marhákat felügyelt, nagyvadra vadászott, rabszolgákat őrzött és viadalokon is részt vett. És egy-egy jó kutya igen komoly értéket képviselt. Az amerikai polgárháború azonban megint csak parkolópályára kényszerítette a bulldogot, és a vesztes déli oldal lenézett viadorkutyájaként kezelték. Az 1960-as évektől már délen is csak nagy ritkán lehetett velük találkozni és szinte a kihalás szélére sodródott. Végül a fajta néhány lelkes híve összegyűjtötte a megmaradt kutyákat és gondos tenyésztői munkával sikerült megőrizniük az utókornak. A széles közönség a 80-as években köszönthette viszont az ekkor már amerikai bulldogra keresztelt régi-új fajtát és az évtized második felében ismertsége, népszerűsége ismét emelkedni kezdett, tenyésztése Európa több országában folytatódott és napjainkban is zajlik.

Sorozatos mellőzöttsége ellenére az amerikai bulldog mindmáig őrzi ősei örökségét és rendelkezik mindazokkal a kiváló tulajdonságokkal, melyeket a „bulldog leszármazottak”  mindig is magukénak tudhattak. Az amerikai bulldog egy nagy, dolgozó fajta, melyet két típusban tenyésztenek. A standard típusú amerikai bulldog atletikusabb, könnyebb felépítésű és hosszabb orrú, míg a másik, a bully típusú, nehezebb, tömegesebb, szélesebb, nagyobb fejű és rövidebb orrú. Fontos megjegyezni, hogy sok modern amerikai bulldog e két típus kombinációja és általában hibridnek nevezik őket. A standard típusú kutyák a legkülönfélébb kutyás sportokban jeleskednek, míg a bullyk a kutyavilág erőemelői, akik rövidtávon robbanékonyak és félelmetes erejűek.

Az amerikai bulldog rendkívül kiegyensúlyozott és magabiztos kutya, amelyet természetes ösztöne késztet a családja és az otthona őrzésére és védelmére. Ezt a feladatát higgadt, megfontolt módon, de igen meggyőzően látja el. Nagyon értelmes és hűséges kutya, éber, igen bátor, önmagát nem kíméli. A rideg tartás nem ideális számára, inkább a lakásban szereti tölteni az idejét a családja mellett. Lakásban tartva meglehetősen nyugodt viselkedésű; csak akkor ugat, ha valami nincs rendben. A bulldogok általában aktív és magabiztos kutyák jól el vannak a családjukban, sőt nem ritka, hogy sok amerikai bulldog magas szintű figyelmet követel a családjától, mivel nagyon érzelmes személyiségek.

Ez a kutya az élete árán is megvédi a családja tagjait, beleértve a gyerekeket is. A lakásba (birtokra) érkező idegeneket éberen figyeli, de amikor a gazdája az értésére adja, hogy minden rendben van, akkor elfogadja őket. Egyes fiatal bulldogok kissé zárkózottak az idegenekkel szemben, de ahogy a kutya idősödik, sikerül kialakítaniuk egy normális viszonyt. Általában eléggé ellenséges minden olyan kutyával szemben, amelyik nem a saját falkájába tartozik – főként, ha a másik kihívóan viselkedik. A vele együtt lakó, és neki behódoló kutyákkal azonban jól kijön. A család azon állatait, amelyekkel együtt nőtt fel, minden gond nélkül elfogadja.

Az amerikai bulldog nem való tapasztalatlan személyeknek, sem azoknak, akik határozatlanok vagy bizonytalanok. Aki ilyen kutyát kíván tartani, annak testileg és lelkileg is erősnek kell lennie. Az amerikai bulldog tartása felelősségteljes, erős jellemű, következetes gazdát kíván. Érdemes megjegyezni, hogy az amerikai bulldogok elképesztő teljesítményeket produkálnak speciális súlyhúzó versenyeken. Nem ritka, hogy egy 50-60 kilós kutya 1600-1800 kilogrammot (!) is képes elvontatni. Nos, ezek ismeretében képzeljük el, mi történik akkor, ha egy pórázon sétáltatott, de fegyelmezetlen, neveletlen amerikai bulldog egy rivális kutyát, vagy kergetni való macskát pillant meg az utca túloldalán. Szempillantás alatt átcsörtethet az úton és ebben a legkevésbé sem fogja zavarni a póráz ellentétes végén fityegő gazdája. Ha pedig éppen akkor jön arra egy autó, kész a tragédia… A nyugodt gazda, akiből árad a természetes tekintély, nagyon jó párost alkothat az amerikai bulldoggal. A kutya nagyon értelmes, és rövid idő alatt igen sokat tud tanulni. A túl szigorú nevelési módszerek nem ajánlhatók; ezzel szemben rendkívül fontos a következetesség, az egyértelműség és a szeretet. Egészen fiatal korától kezdve arra kell nevelni, hogy ne rángassa a pórázt, mivel felnőttkorában túlságosan erős lesz ahhoz, hogy e rossz szokáson segíteni lehessen. Nagyon fontos az is, hogy az amerikai bulldogot igen alaposan szocializáljuk, s ezzel lehetőséget adjunk neki arra, hogy kiegyensúlyozott kutyává fejlődjön, amely minden hatásra megbízható módon reagál.

Az amerikai bulldog fizikailag erős és aktív, de az egészségügyi problémák nem kerülik el. E fajta küzdhet vese- és pajzsmirigy zavarokkal, csípő ízületi diszpláziával, könyök ízületi diszpláziával, entropiummal, ectropiummal és csontrákkal. Egyes kutyák allergiára is hajlamosak, melyek tünetei főképp az orrfolyás és a kiütések a bőrön. Természetesen bizonyos sajátosságai miatt adódhatnak kisebb nehézségei, de a szörcsögés és a hortyogás nem feltétlenül jellemzik őket. Meleg időjárásban a rövidebb orr miatt jobban fenyegeti őket a túlmelegedés és a hőguta veszélye, ezért a nyári forróságban mindig alaposan figyeljünk és vigyázzunk rájuk!

Az angol bulldog egy széles, erős és zömök felépítésű kutyafajta, melynek ősét a XVI. – XVII. században tenyésztették ki, de pontos részleteiről csak találgatások léteznek. Egy hiteles elmélet szerint a bulldogok létrejötte azon kistestű masztiffoknak köszönhető, amelyeket marhahajcsárok és mészárosok használtak munkájuk során. A „bikakutyák” megnevezés, a marhák mellett végzett munkájukra utal. Ezek az ebek többmázsás marhákat tereltek illetve csordából kitörő, megvadult barmokat fogtak el, emellett pedig személy- és házőrző feladatokat is elláttak a porta körül. Hatalmas termettel nem rendelkeztek, viszont a bikák megzabolásához szükséges erős fizikummal és kitartással igen. A bika rendkívül érzékeny testrészeit megragadva, és satuszerű harapással fogva tartva, a fájdalom erejével tudták megzabolázni a több mázsás izmos állatokat. A bulldognak céltudatosan, rettenthetetlenül és pontosan kellett cselekednie, ha életben akart maradni a dübörgő csülkök és tülkök rengetegében. Nagyszerű fizikumán túl előrenyúló alsó álkapcsa és megrövidült orra nagyban hozzájárult sikerességéhez, egyedi pofaszerkezete lehetővé tette, hogy megrövidült orrán akadálytalanul lélegezzen, míg előreugró alsó álkapcsával akár fél óráig is tudta tartani borzalmas szorítását. A hősies bulldogokra szélesebb körben az állatviadalok elterjedésével kezdtek felfigyelni. Ennek egyik legnépszerűbb formája az úgynevezett bikahecc volt, melynek során kipányvázott bikára engedték rá a bulldogokat, melyek teljesítményét pontozással hasonlították össze. Ezzel párhuzamosan megindultak a kutya-kutya elleni küzdelmek is, mely tovább szélesítette a bulldogok felhasználási körét.

A gyökeres társadalmi és gazdasági átalakulások természetesen kihatottak e fajtára is. Az iparosodás felgyorsulásával, eredeti funkciójuk ellátása feleslegessé vált, a kutyaviadalokról pedig fokozatosan kiszorultak. Úgy tűnt, az „ősi” bulldogok napja végleg leáldozott, az 1800-as évek végére létszámuk drasztikusan lecsökkent. Ami azonban az eredeti bulldog hanyatlását jelentette, egy új, a mai angol bulldogként ismert fajta megszületését eredményezte. A fajta feltétlen hívei elhatározták, hogy megpróbálják megőrizni és az új időkhöz alakítani szeretett bulldogjukat, ezért a tenyésztők új irányt szabtak az angol bulldog számára és a fajta méretének csökkentésében, valamint sajátos külső jegyeinek eltúlzásában látták a jövőt. Ehhez állítólag felhasználták az arisztokrata körökben divatossá váló mopszot, melyet kifejezetten kisebb testű bulldogokkal kereszteztek. Az újonnan életre hívott angol bulldog elnyerte az úri körök tetszését és ezzel már nem a véres arénákba szorult, hanem egyenesen a kiállítási ringekbe ívelt az útja.

Az angol bulldog jó természetű és barátságos kutya, mely kimondottan gyengéd és egy igazi család társ. Más kutyákkal és háziállatokkal váló együttélése problémamentes, bár ritkán, de előfordulhatnak kisebb verekedések. Az angol bulldog igen toleráns, jól fejlett humorérzéke van és nem könnyű kihozni a sodrából. Általában mindenkivel összebarátkozik, bár előfordulnak óvatosabb egyedek is.

Az angol bulldog általában könnyen tanítható és érzékenyen reagál gazdája hangjára és hangulatára, gyakran egy barátságos, de határozott hangú kérés is elég ahhoz, hogy engedelmeskedjen. Nagyon szeret gazdája kedvében járni, és ha megérti, hogy mit akarnak tőle, nem okoz csalódást. Az angol bulldog népszerű társ a gyermekes és a gyermektelen családokban egyaránt. Noha értelmes és szívesen tanuló fajta, testalkata miatt alkalmatlan a kutyás sportokra.

Az angol bulldog egy vidám, nagyon kiegyensúlyozott és bár eredetileg dolgozó fajta volt, a mai időkben inkább a családok kedvence. A keresztezésnek köszönhetően e fajtának sokkal rövidebb fangja lett, mint régen volt, ezért sajnos jó néhány egészségügyi problémától szenved. A légzési nehézségek mindezen problémák közül csak az egyik. Az angol bulldog a brachycephal típusú fajták közé tartozik, ezért könnyebben túlmelegszik és kap hőgutát, mint az átlag fajták. A hasonló pofaszerkezettel rendelkező kutyákhoz hasonlóan, az angol bulldog sem bírja túl jól a meleget, ráadásul alacsony mivolta miatt, a talaj felől plusz hőadagot is kap, ezért meleg időjárásban csökkentsük a túlmelegedés lehetőségeit magában hordozó kockázatot (pl. séta délidőben, futtatás, vagy hosszabb autóút kánikulában). Az angol bulldog mindenképpen a magasabb kockázatú fajták közé tartozik, emiatt minden megerőltető fizikai tevékenységet a leghűvösebb órákra időzítsünk a fajtánál, és ne hajtsuk túl soha!

A boston terrier, egy kistermetű, kompakt, felálló fülű és rövid farkú társasági kutya. A fajta kialakulása az 1860-as évek végére tehető, amikor az amerikai Robert C. Hooper Bostonból vásárolt egy kutyát, aki bullterrier volt és Hooper bírója néven vált ismertté. Az ősapa a bullterrier, az angol bulldog és a fehér angol terrier keresztezése, az ősanya pedig a modern angol bulldog volt. Az Amerikai Kennel Club bejegyzésében Hooper bíróját említik, mint minden igazi modern boston terrier ősét. Az így létrejött utódokat a továbbiakban francia bulldoggal keresztezték, így alakult ki a ma ismert boston terrier. A fajtát először 1870-ben mutatták be Bostonban, mely 1890-re ismertté és népszerűvé vált a városban.

A múltban a boston terriert harci kutyaként használták, de barátságos mivoltával és vidám temperamentumával hamar beköltözött a családi otthonokba, és így lett kiváló társ. A fajta sokoldalú, egyre népszerűbb, mint agility versenyző, kiválóan szerepel az engedelmességi képzésekben, a flyball sportban és a súlyhúzásban is. A hímek és a nőstények egyaránt csendesek és csak szükség esetén ugatnak, bár a korai képzés e tekintetben elengedhetetlen. Élvezi az emberek társaságát, és ha megfelelően van szocializálva jól kijön a gyermekekkel, az idős emberekkel és háziállatokkal. A boston terrier erősen ragaszkodik a családjához és az élőhelyéhez. Kiegyensúlyozott, békés és vidám természetének köszönhetően a gyerekeknek nagyszerű társa – kisgyermekes családoknak is bátran ajánlható.

Ez az „amerikai gentleman” szelíd, barátságos, szeretetteljes, vidám és bohókás személyiség. A boston terrier nagyon intelligens és könnyen képezhető, barátságos, de időnként makacs is tud lenni.

Jellemzően nagyon védi a területét és a családját, ami azt eredményezheti, hogy idegenekkel illetve más állatokkal szemben agresszíven viselkedhet. A boston terrier hasonlít a francia bulldogra, hiszen az őse, ezért gyakran össze is tévesztik vele.

Az egészségügyi problémák tekintetében a fajta hajlamos a szürke hályog kialakulására, térdízületi problémákra, süketségre, szívproblémákra és allergiára. Sok boston nem bírja a magas hőmérsékletet, és a rendkívül hideg időjárást sem a rövidebb arcorri részük miatt. A boston terrier a brachycephal fajták közé tartozik. A „brachy” szó görög eredetű, jelentése rövid és a „cephal” pedig fej, vagy megrövidült koponyájú fajták. Az anatómiában ez a megrövidül fej apró orrlyukakkal jár együtt és szűk légcsővel. Emiatt a boston hajlamos lehet a horkolásra és a fordított tüsszögésre. A fordított tüsszögés leállításának legjobb módja, ha dörzsölöd a kutyád nyakát. Vigyázzunk, mivel a brachycephal fajtáknál magasabb az altatás kockázata is. Ha kutyának műtétre van szüksége és csökkenteni szeretnénk az altatás alatti kockázatot, tapasztalt és hozzáértő állatorvost kell keresnünk mellé. E fajtánál nagyobb a túlmelegedés és a hőguta kockázata is, ezért nagy melegben figyeljünk oda a fizikai aktivitásra, amit főképp korán reggelre vagy késő estére időzítsünk!

A francia bulldog a rokon, angol bulldog kihívásokkal küzdő egyedeiből alakult ki az 1800-as években. Kialakulásuk kezdeti éveiben sok kistestű bulldogot vittek Franciaországba, ahol az előkelő rétegek vadászebeként tartották nyilván, de valószínűleg e célra nem voltak megfelelőek, mivel a párizsi Állatkertnek adományozták őket. Mivel e korban olcsón hozzá lehetett jutni ezekhez a „toy” példányokhoz, így ismerhették meg a szegényebb rétegek is, és így vált népszerűvé a fajta. A szegény népréteg kutyája lett, és ők kezdték el a tenyésztését is. Terrierekkel és griffonokkal keresztezték őket, és olyan molosszus típust alkottak meg, amely temperamentumában és küllemében világosan elkülönült az angol bulldogoktól. A hivatalos elismerésig azonban még hosszú volt az út, mert a denevérfülű, alacsony testű, előreugró állkapcsú kutyák tenyésztésével Párizs egyszerű emberei foglalkoztak, a kézművesek, az utcai árusok és a szolgálók. Az 1800-as évek végén VII. Edward angol király vásárol egy francia bulldogot magának, ezáltal az előkelő népréteg is felfigyel a fajtára. Később 1902-ben megalakult az első klub Angliában és végül 1904-ben hivatalosan is elismerik a fajtát.

Mint, ahogy történelméből is látható, a francia bulldog igen korán kedvenccé vált, és e státusza az évek elteltével csak erősödött. Ez érthető, hiszen nem mindennapi külsejéhez igazán kellemes jellem társul. Világnézete a boxeréhez hasonlatos, miszerint „játssz és szeress”! Szeretteihez ragaszkodó, végtelenül családcentrikus fajta, aki optimistán tekint a világba és mindig kapható némi mókára. A gyermekeket kifejezetten szereti és velük minden bohókás játékban részt is vesz. Éber fajta, idegenek érkezését furcsa ugatásával jelzi, de ez ne tévesszen meg senkit, mivel mindenki felé barátsággal közeledik. Az aprócska bulldog alapvetően barátságos természete nemcsak az emberekre terjed ki, a környezetében fellelhető összes élőlénnyel szemben jóindulatúan viselkedik.

A francia bulldog hasonló felépítésű, mint angol unokatestvére, ezért azonos légzési problémáktól szenved, mely gyakori a brachycephal típusú fajtáknál.  Szinte állandóan hallható szuszogása fajtajellegzetesség, de a gyűrt archoz olykor túl szűk orrnyílások párosulnak, melyek nehézlégzéshez, hortyogáshoz, szörcsögéshez vezetnek. A francia bulldog egyedei aktív és vidám kutyák, ezért meleg időben nagyon kell ügyelni rájuk. Ezt illik nagyon komolyan venni egy francia bulldog tulajdonosnak és minden óvintézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy a túlmelegedést és a hőgutát elkerülje! Nyári melegben csak a kora hajnali és késő esti, hűvösebb órákban sétáltasd! Gondoskodni kell róla, hogy a kutya számára mindig legyen egy árnyékos zug, ahová behúzódhat, valamint bőségesen legyen előtte friss ivóvíz, és ha nincs az autódban klíma, el kell felejtened a kánikulai autózást, mert kis barátod életével fizethet felelőtlenségedért.

A mopsz egy rendkívül hosszú múltú, kínai eredetű kutyafajta, melyet ténylegesen Európában tenyésztettek ki, miután az ősei megérkeztek e kontinensre. A fajta egy népszerű társasági kutya volt már a XVI. században is és ez a mai időkig megmaradt. Az 1800-as évek folyamán a fajta több változáson is átesett, többek között angol bulldoggal is keresztezték. Ezáltal külseje jelentősen megváltozott, mellyel együtt az egészségügyi problémák is megjelentek.

A mopsz, bár külsejében ráncos képű és zsémbes arckifejezésű, ám természetre mindig vidám, szeretetre méltó és gyengéd lelkületű. Hűséges, nyugodt és kiegyensúlyozott, aki szereti a gyerekeket. Bár a mopsz szívesen találkozik emberekkel, és barátságos az idegenekkel is, de mint a legtöbb kutya,  csak a hozzá közel álló embereket szereti igazán. A mopsz természeténél fogva bátor állat, de sohasem agresszív.

Más társasági fajtákhoz hasonlóan, mérete miatt bárhová magunkkal vihetjük, amit különösen nagyra értékel, hiszen mindenhová szívesen kíséri gazdáját. Mint emberkedvelő fajta, könnyen kimutatja az érzelmeit, és szinte mindig a gazdája mellett szeretne lenni. A mopsz ideális választás városi lakásba, ahol éber jelzőként funkcionál. Kifejezetten alkalmas idős, magányos emberek mellé is, akiknek társasági és szeretetigényét elégíti ki, de fiataloknál, vagy gyermekes családokban is megtalálja helyét, főként mint egy tettre kész mókamester. Ha kisgyerekek is vannak a családban, akkor meg kell tanítanunk őket, hogy a kutya nem játékszer, hanem érző lény, és tiszteletben kell tartaniuk a kutya igényeit is, pl. nem ébreszthetik fel, amikor pihen, nem zavarhatják evés/ivás közben, vagy közvetlenül evés után nem szabad játszaniuk vele. Túlzottan kicsi (6-8 év alatti) gyermekek mellé azonban nem ajánlható, mert ők még nem képesek pontosan felmérni saját erejüket, és kárt tehetnek a kutyában, különösen egy 8-10 hetes kölyökben.

A mopsz akkor is jó választás lehet, ha egy éber őrző-védő kutyát szeretnénk, de nincs elég helyünk egy nagy testű állatnak. Ugyan a mopsz kistermetű kutya, de meglepően mély a hangja, az esetleges betolakodók a hangja alapján egy nagy testű kutyát képzelnek el, megijednek a mély hangtól és gyorsan kereket oldanak. Mivel a mopsz hangos ugatással felel a csengőszóra, akkor is észleljük, ha látogatóink érkeztek, ha hallásunk már nem tökéletes. Annak ellenére, hogy a mopsz a lakásban érzi magát igazán elemében, a kertben is szívesen elvan, főként, ha sok izgalmas dolog történik a környéken, amiről feltétlenül tudnia kell. Ez azonban csak úgy képzelhető el, ha éjszaka bent alhat, a hideget és magányt ugyanis tiszta szívből utálja.

A fajta egyetlen hátrányos tulajdonsága a horkolás, a legtöbb mopsz ugyanis hangosan szuszog álmában, de természetesen itt is akadnak kivételek. Ezzel szemben van egy nagyon jó tulajdonsága ennek a kutyafajtának: ha nem szeretjük a kutyaszagot a lakásunkban, akkor is ideális választás, mert megfelelően tartva egyáltalán nincs szaga. Akár kényelmes, akár mozgalmasabb életet élünk, biztosak lehetünk benne, hogy a mopsz ideális társunk lesz. Ha aktívabb életet élünk, akkor biztosan élvezni fogjuk a napi többszöri rövidebb sétát. De vigyázunk, mivel a mopsz a brachycephal típusú fajták közé tartozik, ezért mindig vegyük figyelembe az időjárást, mert meleg, párás időben nehezebben lélegzik. Arra is vigyázzunk, nehogy a nagy melegben túlmelegedjen. Meleg időben óvni kell a túlzott fizikai aktivitástól, mivel a hőguta szempontjából ők is a magasabb kockázatú fajták közé tartoznak!

A pekingi palotakutya (más néven oroszlánkutya) egy ősi kínai fajta, melyet elsősorban társasági célokra tenyésztettek ki. A legutóbbi DNS elemzés szerint a pekingi palotakutya az egyik legősibb- és egyike azon fajtáknak, amelyek genetikailag legkevésbé térnek el a farkastól. A fajta Nyugat Kínából származik és főképp a kínai előkelők kedvence volt. Évszázadokon keresztül csak Pekingben lehetett tartani. Ránk maradt írásos emlékek szerint Buddhát apró oroszlán kutyácskák kísérték, amelyek az ellenségek előtt oroszlánná változtak, ők vigyázták Buddha álmát. Számtalan gyönyörű kínai porcelán- és jáde szobrocska maradt fenn ebből az időből, amelyek pekingi palotakutya-ábrázolásokat őriznek. A fajtát nagy tisztelet övezte Kínában és azt a tényt, hogy egy európainak ilyen kutyája lehessen, szentségtörésnek tartották. Ha a diplomácia azt kívánta, hogy ajándékozzanak el egyet, a kutyát üvegszilánkokkal etették meg, s útközben pusztult el, mielőtt még célhoz érhetett volna vele. A pekingi palotakutya kultusz Kínában 1820 és 1850 között volt a legnagyobb, ekkor több mint 1000 ilyen kutyát tartottak Pekingben. 1860-ban, a második ópiumháború idején az angolok és szövetségeseik elfoglalták Pekinget, és a korabeli források szerint mindössze 5 példányt találtak életben ebből a kutyafajtából.

A pekingi palotakutya története ezután elsősorban Európában folytatódott, mivel az angol tisztek ezt az 5 kutyát magukkal vitték hazájukba és egy példányt Viktória királynőnek ajándékoztak belőlük. A királyi család körében nagy sikert aratott, mely után hatalmas lett a kereslet a palotapincsi iránt. 1900 elején kerültek át az Egyesült Államokba is, itt rendezték az első pekingi palotakutya kiállítást is, New Yorkban. Írországba való bekerülése egy orvosnak köszönhető. Dr. Heuston klinikát alapított Kínában, ahol elindították a lakosság himlő elleni védőoltását. A hatás drámai volt. Hálából az akkori kínai miniszterelnök ajándékba adott neki egy pekingi párt. A két kutya a Chang és Lady Li nevet kapta és ezzel Dr. Heuston megalapította a Greystones kennelt. A századforduló környékén a pekingik a nyugati országokban is népszerűvé váltak. A brit Alexandra királyné is rajongott a fajtáért, továbbá neves divattervezők, lakberendezők, színészek és énekesek is az 1900-as években. Így lassacskán ez a sokáig oly ritka kutyafajta meghódította az egész világot.

A pekingi palotapincsi bátor és értelmes fajta. Nem véletlen, hogy Amerikában az első 10, Angliában pedig az első 20 legnépszerűbb kutyafajta közé tartozik. Kényelemszerető, ugyanakkor figyelmes és ragaszkodó kutya. Sok kedvelője szerint inkább hasonlít a macskához, mint egy kutyához. A fajta kissé akaratos, de inkább önálló, mint makacs. A kistermetű, alapvetően nyugodt oroszlán esetenként meglepően heves és harci kedvű is tud lenni. Gazdájához hűséges, de nem válik szolgalelkűvé. Az összes kutyafajta közül a pekingi palotakutya az egyik legcsendesebb, csak ritkán hallhatjuk őt ugatni. A palotapincsi tulajdonságai közül fontos kiemelni, hogy mindig ő dönti el ki lesz a „gazdája”. A háziállatokkal való együttélés nem jelent problémát a számára, de ezt sokban befolyásolja a szocializációja is. Nem igazán szereti, ha zavarják, ezért kevésbé alkalmas a kisgyerekes családok számára. Idegenekkel szemben tartózkodóan viselkedik.

A fajta nagyjából 2000 éves és egy meghatározott standard szerint alakult így a külleme, amely sajnos különböző egészségügyi problémákat hozott magával. E problémák közé tartoznak neurológiai és szívbetegségek, melyek korai diagnózissal és gyógyszeres kezeléssel karbantarthatók, e problémákkal a pekingik folyamatosan kezelve sok évig élhetnek. A másik fő probléma a brachycephal típusból adódik, az apró koponyájuk és lapos arcuknak köszönhetően szem- és légzési problémáik lehetnek. Különösen gyakori szemproblémájuk a fekélyek, a száraz szem effektus és a PRA betegség. Hosszú és tömött szőrűk miatt bőrgyulladásra hajlamosak. Lépcsőztetni nem szabad a hosszú test és rövid láb miatt.

Ez a kutyafajta nem kedveli a hosszú sétákat, főképp a testfelépítése és a természete miatt. A pekingi palotakutya számára kifejezetten elég napi egy rövid séta. Ha meleg az idő, szívesebben heverészik az árnyékban, mint hogy mozogjon. A pekingi palotakutya nem tartható a szabadban, mivel a lapos arc és orr légzési problémákhoz vezet, és ez megnehezíti számukra a testhőmérséklet szabályozást túl meleg vagy hideg időjárásban. Plusz a hosszú és vastag szőréből adódóan a pekingi palotakutya az átlagnál magasabb kockázatú fajtának számít a túlmelegedést és a hőgutát tekintve, ezért fokozottan figyeljünk rá meleg időben!

A boxer Németországban alakult ki a XIX. században. A fajta ősei masztiff típusú kutyák voltak (bullenbeiszer és barenbeiszer), melyek a későbbiek folyamán keresztezve lettek masztiffal és bulldoggal. Ezen korai német boxereket harci kutyaként használták, valamint bika csaliként, kocsi húzásra és szarvasmarha terelésre. Később, mint cirkuszi és színházi kutyák lettek népszerűek.

A boxer egy munka vonalú fajta, és bár ők is változásokon mentek át az évek folyamán, de a munkára való készségüket mai napig megőrizték. Néhány boxer tehetséges őrkutya, néhányan tevékenyek a rendőri és katonai feladatok elvégzésében, kutató és mentőkutyaként is használják őket, valamint a különféle kutyasportokban is jeleskednek. A tenyésztők kétféle boxert tenyésztenek, a német és az amerikai típust. A német boxerek nagyobb fejjel rendelkeznek és általában izmosabbak, mint az amerikai boxerek.

E fajta jelleme kettősséget mutat. Szeret lustálkodva a kanapén heverészni és élvezni a simogatást, de amint „komolyra fordul a helyzet”, feláll és megmutatja szigorú és rettenthetetlen arcát. A boxer távoli unokatestvére az angol bulldog, melytől a megfélemlítő megjelenését származtatják. A fajta hajlamos a hátsó lábain állni és ütni az elülső mancsaival. Ezek a rövidszőrű kutyák nem igényelnek túlzott kozmetikát, de náluk is fontos az állandó napi testmozgás, nagyon sokoldalúak, és ha azt szeretnénk, hogy felnőttként jól viselkedjenek, képezni kell őket.

A boxer barátságos, játékos, vidám és mókás kutya, aki imádja a gyermekeket. Jó hangulatú, kíváncsi és energikus. Nagyon intelligens, lelkes és gyorsan tanul, ügyes az engedelmességi versenyeken és bensőséges kapcsolatban él a családjával. A jól nevelt és szocializált boxer jól kijön a saját fajtatársaival, valamint más háziállatokkal is, mint például, a macskákkal. Az olyan állatok, mint a rágcsálók, a kacsa, csirke és a szárnyasok nagyon csábítóak számára, azonban meg lehet tanítani a boxert arra, hogy hagyja, és ne bántsa őket! Egy jó tanács, nem ajánlatos egyedül hagyni őt a szárnyasokkal! A boxer nagyon játékos és bohóckodó kutya, aki mindig lelkes, ha játékról vagy munkáról van szó. Természeténél fogva védi a családját és az otthonát, az ismert látogatókat pedig szívesen fogadja és üdvözli. Játékosságát idős korában is megőrzi, ugyanúgy, mint gyermekszeretetét.

A fajtában vannak nagy evők és elég hosszú az egészségügyi problémáik listája is, különféle daganatokkal, bélrendszeri problémákkal és csontproblémákkal lehet számolniuk a boxer tulajdonosoknak. Küllemi változása az arcorri rész megrövidülését hozta magával, fangja ezáltal nyomottabb lett, mely szintén egészségügyi problémákat okoz. A boxer nagyon aktív, ezért a meleg időjárásban sokkal több figyelmet érdemel, mivel a brachycephal típusú fajták közé tartozik, melyek magasabb kockázatot viselnek a túlmelegedés és a hőguta iránt. Mindig figyeljünk rá meleg időben és ne tegyük ki túlzott fizikai aktivitásnak!

A bullmasztiff egy hatalmas fajta, kiválóan tájékozódik a sötétben, ezért nevezték el az „éjszakai erdő őrének”. Modern formája az 1920-as években alakult ki, amikor a masztiffot az angol bulldoggal keresztezték. A bullmasztiff fajtát a régi időkben a vadászatok során nyomkövetésre használták, továbbá az orvvadászok felkutatása, majd elfogása során nagy hasznukat vették. Az első példányokat Angliában tenyésztették ki és fantasztikus nyomkövetők voltak, különösen éjszaka. E tudásukat a bűnüldözésben kamatoztatták, mivel hatékonyan a nyomába eredtek a szökött bűnözőknek és gyorsan el is kapták őket. Azóta a fajtát háziasították, és a mai bullmasztiff már egy megbízható társ és a család kiváló őre.

Hűségesek és nagy védő ösztönnel rendelkeznek. A fajta szeret a család része lenni és mindig elvárja a megfelelő figyelmet. Általában csendes kutya, de amikor megérzi a veszélyt, hangos ugatással jelez. A fajtánál már az élet korai szakaszában fontos a szocializáció, hogy ne viselkedjen agresszív módon más kutyákkal szemben.

A bullmasztiff hűséges, érzékeny, intelligens, bátor, aktív, és az emberek felé irányuló feltétel nélküli szeretetéről ismert. Magabiztos, de néha makacs is tud lenni. Egyetlen hibájának a nyáladzás róható fel. Erre fel kell készülnöd, ha egy bullmasztiff kutyát fogadsz a családodba. Minden szobába készíts be egy törlőkendőt, amivel folytonosan megtörölgeted a száját. A bullmasztiffok aktívak, de nem igényelnek túlzottan nagy testmozgást és boldogan töltik életüket bármely helyen, akár lakásban is mindaddig, míg megkapják a nekik járó kellő figyelmet.

A fajta rendkívül kiegyensúlyozott, nem megvesztegethető, a családjával rendkívül gyengéd és mélyen hűséges, azt is mondhatnánk, a családjával szelíd óriásként viselkedik. A bullmasztiff szereti a gyermekeket, fajtársaival szemben azonban domináns módon viselkedhet. A család barátait elfogadja, különösen akkor, ha gazdája is jelzi, hogy minden rendben, a nem kívánt látogatókat azonban feltartóztatja, elszántan védelmezi családját és otthonát a rossz szándékú személyek ellen, tehát a fajta kiváló őrkutya is egyben.

Ez a fajta a nagy intelligenciára és az erős temperamentumra épült, nagyon aktív és jó nyomkövető, valamint az agilityben és a terápiás munka során is jeleskedik. A bullmasztiff a fizikai ereje, a bátorsága és a hűsége miatt nagyon népszerű őrző-védő fajta, ezen túlmenően családi légkörben nagyon kedves.

A bullmasztiff kiváló ösztönökkel rendelkezik, mindig tudatában van, hogy mi folyik körülötte és mindent megtesz a családja védelméért. Míg néhány őrkutya, ha veszély fenyegeti, morog és ugat, a bullmasztiff megmutatja hatalmas támadó tulajdonságait és könnyedén leterít a földre egy termetes felnőtt férfit is. Ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozd ki a fajtából, szükség van a korai szocializációra és a növekvő életszakaszban történő folyamatos képzésre.

A bullmasztiff egy odaadó, éber házőrző, mely egy jóindulatú temperamentummal ötvöződik. A gyermekekkel nagyon toleráns. Engedelmes, ragaszkodó, de ha provokálják, félelmet nem ismer. Intelligens, higgadt, nyugodt, hűséges és vágyik az ember irányítására. A bullmasztiff rendkívül erős, ezért szilárd kezű vezetőre van szüksége, olyan gazdira, aki magabiztos és a felállított szabályok alapján összhangban van vele.

A bullmasztiff szintén a brachycephal típusú fajták közé tartozik, így nagyobb kockázattal hajlamos a túlmelegedésre és a hőgutára, ezért a nagy melegben különösen fontos kellőképpen odafigyelni rájuk!

A Cavalier King Charles spániel Anglia egyik legrégebbi fajtája, melynek ősei XIII. századi királyi vadászkutyák volt. Nevét II. Károly királytól kapta, aki nagy rajongója volt a fajtának és tenyésztette is őket. A King Charles spánielek a XVII. században némi átalakuláson mentek keresztül a keletről érkezett királyi kedvencek, a mopsz, a pekingi palotakutya és a japán chin hatására. A XVIII-XIX. századra további átalakulások is bekövetkeztek a fajta küllemében, teste még kisebb lett, feje gömbölyded, szemei pedig dülledtté váltak, ezzel együtt az eredeti változat eltűnőben volt. Újraéledését egy amerikai úrnak köszönheti, aki 1926-ban Angliába utazott, hogy kedvenceiből vásároljon magának, de nem talált, ezért pénzdíjat tűzött ki egy régi típusú King Charles spánielért cserébe. A pályázati kiírás meghozta a tenyésztők kedvét és igen rövid idő alatt életre hívták (papillon bevonásával) az egykori kedvencet, akinek nagyobb testmérete, hosszabb orra, laposabb koponyája és normálisabb szemei voltak. A fajta neve pedig Cavalier King Charles spániel lett.

Manapság mindkét változat önálló fajtaként létezik: bár a King Charles spánielt és a Cavalier King Charles spánielt a nyelvhasználat gyakran összekeveri, a két fajta külseje, főleg fejformája világos különbségeket mutat.

A Cavalier King Charles spániel egy rendkívüli személyiség, mindenkivel barátságos, kiegyensúlyozott, vidám és tele rengeteg szeretettel. Nyílt természetével, vidám kisugárzásával és csinos külsejével pillanatok alatt megnyeri magának nemcsak a családtagok, hanem a barátok, sőt az idegenek szívét is. A cavalier mindenkivel barátságos és szereti a harmonikus családi légkört. A fajta temperamentumos és rettenthetetlen, de pozitív beállítottsággal fordul minden élőlény felé, ez teszi őt kiváló társasági kutyává. Vidám temperamentuma és fejlett vadászösztöne séták alkalmával is megmutatkozik. A cavalier rendkívül értelmes és könnyen tanítható, kitűnő a memóriája, amit egyszer megtanul, azt soha nem felejti el, szeret tanulni, és elég értelmes ahhoz, hogy megértse, mit akarnak tőle. Nagyon szelíd állat, ezért soha nem szabad gorombán bánni vele – a túl kemény nevelés csak félénkké és idegessé tenné. A legjobb eredmények csak úgy érhetők el, ha a helyes viselkedést megjutalmazzuk. A gazdinak következetesnek kell lennie, és sokat kell használnia a hangját annak jelzésére, hogy elégedett-e vagy sem. Kitűnő szaglása és apportírozásra való hajlama jó vadászkutyává teszi a Cavaliert, bár ma már a legtöbben kedvencként tartják. Noha a legtöbb kutyafajtához hasonlóan ugatással jelzi a látogatók érkezését, mindenkivel szemben barátságos, de nem különösebben éber.

A Cavalier King Charles spániel kellemes megjelenésű, különleges fejformájú, szép szőrű, ugyanakkor kedves, értelmes, intelligens kutya, melynek egyik legszembetűnőbb tulajdonsága a tetszeni vágyás, a törekvés, hogy tetsszen nekünk és felvidítson. Szórakoztatja, ha tehet értünk valamit, így nagy örömmel és vállalkozó kedvvel vesz részt mindenben. Mindegyik Cavalier King Charles spániel szeret labdázni, apportírozni és póráz nélkül hancúrozni a kertben vagy a szabad természetben. Kedves, barátságos, alkalmazkodó természete miatt jól kijön a többi kutyával, és a macskákkal is hamar összebarátkozik. Igazi mindenes kutya, a gyerekek fáradhatatlan játszótársa, a hölgyek elegáns kísérője, a vadászok odaadó és megbízható segítője, a család bájos kedvence, és az idősek gyengéd, megértő társa.

A Cavalier King Charles spániel brachycephal típusú fajta és túlmelegedés szempontjából a magasabb kockázatú fajták közé tartozik. Ha Cavalier King Charles tulajdonos vagy, kérlek, figyelj rá nagyon, főképp a meleg nyári napokon ne tedd ki a túlmelegedésnek és a hőgutának!

A chow-chow elegáns megjelenésű, büszke és méltóságteljes, nyugodt, független és magabiztos jellemű fajta. Kölyökként ölelnivaló plüssmackóra hasonlít, felnőve közepes nagyságú, erős, nehéz csontozatú és masszív testfelépítésű kutyává válik. Fejlődése során fontos a szocializáció, mely a tenyésztőnél kezdődik, a továbbiakban pedig a megfelelő tulajdonos, valamint a következetes nevelés és tanítás kérdése.

A chow-chow pontos eredete nem ismert, de azt tudjuk, hogy egy ősi kutyafajta. A legrégebbi ismert kutya leletek több millió évvel azelőttig nyúlnak vissza és e foszíliák nagyon hasonló szerkezetűek, mint a chow-chowk. Az i.e. 206-ig visszanyúló kínai kerámiákon láthatunk olyan képeket, amelyek nagyon hasonlítanak a chow-chowra. A fajta rokonságban állhat a kínai shar-pei fajtával, mivel mindketten Kínából származnak és mindkettő jellegzetes vonása a kék nyelv. A keeshond, a szamojéd, a norvég elkhound és a pomerániai törpespicc is hozzájárultak a chow-chow származásához. A fajtát Kínában munkakutyaként használták, sok különféle feladat ellátására, mint például a farkas, párduc és medve vadászat, kocsi- és szánhúzás, valamint az otthonok védelme. A kínaiaknál a chow mégis több volt, mint egy munkakutya. Szőrüket emberek számára készült kabátokhoz használták fel és húsuk kedvelt csemege volt. E kutyák közül az elsők valószínűleg már a XVIII. század második felében eljutottak Angliába, mint keleti különlegesség. Konkrétan 1780-ban a Kelet-Indiai Társaság egyik tisztje hoz be egy chow-chow párt Angliába, mivel első ránézésre beleszeret a fajtába. Egészen 1820-ig kell várnunk, hogy nyomát leljük az angol sajtóban és az egzotikus állatok importja között megtaláljuk a chow-chow-t is. Később több chow-chow kerül a londoni Állatkert tulajdonába. 1865 táján Viktória királynő is kap ajándékba egy példányt Kínából, ezzel növeli a fajta népszerűségét. Az angol nemesség felfigyelt a fajtára és 1879-ben a Cruft’s dog show-ban a közönség már gyönyörködhetett egy fekete chow-chow-ban.

A chow-chowk közepes méretű kutyák, nagyszerű házőrzők és nagyon territoriálisak, aktívan védelmezik a családjukat és az otthonukat, továbbá csak akkor ugatnak, ha okuk van rá. Idegenekkel szemben fenntartással viseltetnek, ezért a családjuknak tájékoztatni kell a látogatókat, hogy a chow-chow hevesen reagálhat, ha idegen közelít a tulajdonukhoz. A gyermekekkel elvannak, ha velük nevelkednek, és ha a gyermekek tudják, hogyan lehet és illik viselkedni egy chow körül, de vigyázzunk, mert nem igazán gyermekbarát ebek.

A chow-chow nagyon intelligens és egy önálló, független természettel rendelkezik. Az évezredek folyamán a fajta sokat a változott, de a veleszületett méltóságukat sikeresen megőrizték. Ezek a kék nyelvű, oroszlánszerű kutyák odaadó társak a családokban, de ne tévesszen meg senkit, ők nem ölebek. Mielőtt rászánod magad, hogy beszerezz egy ilyen kutyát, legyél biztos abban, hogy készen állsz egy chow gazdájának lenni, nem könnyű nevelni, mert sok esetben, azt tesz, amit gondol. A fajtát alaposan szocializálni kell és fontos a tulajdonos általi további kontroll.

A chow-chowk szeretnek sétálni, de arra figyelj oda, hogy a fajtának csak mérsékelt mennyiségű napi testmozgásra van szüksége. Nyugodt és magabiztos gazdát kíván maga mellé, akivel teljes a bizalom. Ha a sétáltató mégsem magabiztos, akkor a chow-chow rögtön önálló gondolkodóvá válik, megy a maga útján és a hisztérikus „gyere ide” sikolyokra pedig nem reagál. A chow a gazdájával tart és teljesen flegma akkor is, ha fajtatársaival találkozik. Nem provokálja a másik kutyát, de nem is tiszteli. Inkább kihívó, ahogy szétvetett lábakkal, halk morgással figyelmeztet, hogy nem kíván közelebbi ismeretséget kötni másokkal. Hasonló visszafogottságot érezhet az az ember is, aki egy chow-chow kutyával találkozik. Nem barátságtalan, inkább hűvös és közömbös.

Tartása bekerített területen ajánlott, sétálni pedig mindig csak pórázon, mivel potenciálisan zsákmánynak tekinti a kisállatokat, mint például a juhokat, baromfikat, macskákat vagy bármi mást, amit lát és előfordulhat, hogy elejti és/vagy semlegesíti őket. Az azonos nemű kutyákkal szemben agresszíven lép fel. Általában csendes, nem tesz kárt semmiben, nem pusztít, nem ás és tiszteletben tartja a szép kertedet, a növényeidet és a virágaidat.

Bár eredetileg házőrzésre és vadászatra használták, a fajta nem mentes az egészségügyi problémáktól. A fentebb ismertetett többi fajtával együtt a chow-chow is a brachycephal típusú fajták közé tartozik még egyelőre. És mivel hosszú, vastag és dupla szőrzete van, ezért a nyári forróságban könnyebben kaphat hőgutát, valamint más esetekben is sokkot a sok testmozgás és izgalom hatására. Ezért főképp nyáron biztosíts neki hűvös, védett helyet, ahol tud pihenni, ivóvizet, hogy mindig tudja oltani a szomját, és ne vidd sétálni csak korán reggel vagy késő este. A tavaszi-nyári nagy vedlési időszakban ajánlott a chow-chow szőrzetét legalább kétnaponta fésülni, hogy a testtől elváló nagy mennyiségű aljszőrzetet minél gyorsabban eltávolítsd! Ajánlott egy a dupla szőrzetű kutyafajták kozmetikájához értő kutyakozmetikus segítségét igénybe venni, aki nagy teljesítményű szárítóval kifújatja az aljszőrzetet a chow-chow bundájából! Nyáron az aljszőrzet nélkül a levegő akadálytalanul keringhet a fedőszőrök között, ezzel hűtve a bőrt! Ha az aljszőrzet nincs kifésülve teljes mértékben az egész testről, nyáron szigetelni fogja a kutyát és nagyon melege lesz benne! Mindezeket feltétlen vedd figyelembe, ha chow-chow tulajdonos vagy!

A shih-tzu elsősorban kedvenc, ezért leginkább lakásban tartjuk. Nagyszerű családi társ, de igen jó jelzőkutya is egyben. A shih-tzu egy nagyon népszerű társasági kutya, mely az ősi tibeti kutya és a kínai pekingi kutya keresztezéséből született. Tibetből származik, de a neve Kínai, melynek jelentése: oroszlánkutya. Ezt a fajtát úgy tenyésztették, hogy hasonlít a keleti művészetben ábrázolt őrző oroszlánokra.  A XVI. századtól kezdve terjedt el az a szokás, hogy a Tibetbe érkező előkelő kínai vendégeknek shih-tzu párokat adtak ajándékba. Az aranyszínű kiskutyákban a lámák tanítása szerint szellemoroszlán lakik, aki bűvös erővel bír, emellett Buddha társa és segítője. Az oroszlánokat a kínaiak nagy becsben tartották, így az oroszlánkutya tisztelete gyorsan meghonosodott Kínában. A shih-tzu története itt folytatódott, mert itt keresztezték a pekingi palotakutyával, így nyerte el mai küllemét. Kínából a XIX. században került át Európába, ahol különleges megjelenése, szokatlanul selymes és hosszú szőrzete miatt hamar népszerűvé vált.

A fajta egyedei játékosak, kedvesek, bohókásak, vidámak, barátságosak, élénkek és nagyon ragaszkodók. Éberségük és bátorságuk miatt csodálatos őrkutyák, akik keveset ugatnak, de ha bajt észlelnek, azonnal jeleznek. Bár a shih-tzu temperamentuma egyedenként változhat, a fajta szeretetteljes és hűséges családi társ, melynek a szocializációját már bébi korban el kell kezdeni és élete során fontos a további képzés, mivel a megfelelő szocializáció és képzés híján makaccsá és harapóssá válhat. A shih-tzu akkor is megfelelő házi kedvenc, ha csak egy kisebb lakásban élünk, melyhez nem tartozik kert. A shih-tzu egy kiváló házőrző kutya, mert éber és aktív, bár nem kifejezetten erre a célra tenyésztették. Társaságkedvelő állat, az embereket nagyon szereti. Hatalmas és szerető szíve van, erősen ragaszkodik a gazdájához és a családjához, s velük szemben kedvesen viselkedik, bár nem teljesen adja fel a függetlenségét. A gyermekeknek kiváló játszópajtása lehet, viszont idegenekkel szemben sokszor tartózkodóan viselkedik, és nem barátkozik akárkivel. A shih-tzu általában nagyon jó viszonyban van a háziállatokkal, például a macskákkal és a nyulakkal. Más kutyákkal való kapcsolatában sem szokott konfliktushelyzet előfordulni. A shih-tzu tanítása nem nehéz, bár hajlamos kisebb mértékű makacskodásra, egyértelmű és következetes neveléssel sok mindenre megtanítható. A szolga jellegű engedelmesség nem jellemző rá, és azt sem kedveli, ha goromba hangon kap parancsokat – de alapvetően jó természetű és szeretetreméltó kutya nevelhető belőle. Mozgásigénye átlagos, és nagyon jó az alkalmazkodó készsége. Ha a gazdája szeret kirándulni, a kutya szívesen megy vele, de jól érzi magát olyan személy mellett is, aki csak ritkábban mozdul ki a lakásból. A meleg napokon szeret az árnyékos, nyugodt helyekre húzódni.

A shih-tzu szőrzetápolási igénye igen nagy. A fajta szépsége csak akkor érvényesül igazán, ha szőrzetét tökéletes állapotban tartják. Naponta alaposan át kell kefélni, egészen le a kutya bőréig, hogy megakadályozzuk az összegubancolódást. A szemébe lógó szőrzete zavarhatja a kutyát, ezért azt általában a fejtetőn össze szoktuk fogni egy hajgumival. Rendszeresen tisztogatni kell a szemeit és a hallójáratait, a bajuszát és a szakállat pedig mindennap ki kell fésülni. Akinek nincs kedve vagy ideje erre a mindennapos gondozásra, szőrzetápolásra, az inkább más kutyafajtát válasszon magának.

Egészségügyi problémái közül meg kell említeni a pajzsmirigy működési zavarokat, mely gyógyszeresen kezelve nagyszerűen karban tartható, a porckorong betegségeit, mely hátfájást és koordinációs problémákat okozhat. A vérképzőszervi betegségek is sújthatják a fajtát és bár epilepsziára nem hajlamosak, de előfordulhat némely egyednél, mely kezelés nélkül gyors halálhoz vezethet. A fajtánál számos légzőszervi probléma fordul elő, mivel a brachycephal típusú fajták közé tartozik, emiatt számos egészségügyi problémától szenved, többek között nagyobb kockázatot jelent számukra a túlmelegedés és a hőguta veszélye, ezért fokozottan ügyeljünk rájuk a hőségben!