0 Shares

A Zala Megyei Kynológiai Egyesület szervezésében 2021. szeptember 18-án és 19-én 2 x CAC nemzeti kutyakiállítás kerül megrendezésre Zalaegerszegen. A CAC kiállítások helyszíne a természeti szépségekben bővelkedő Gébárti Szabadidő Központban található Camping területe.

Tisztelt Kiállítók és Érdeklődők!

Belépés a mindenkor érvényes Kormányrendelet szerint. A jelenlegi rendelet szerint a szabadban tartott 500 résztvevősnél nagyobb rendezvényeket a koronavírus ellen védettek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják.

A kiállítás rendezője: a Zala Megyei Kynológiai Egyesület

Az Egyesület a Zalaegerszegen és környékén élő kutyatenyésztők és kutyatartók társaságából alakult meg 1994-ben, mint a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének Nagylengyeli Szervezete.

A korabeli Egyesület céljai:

  • Az ember és a természet kapcsolatának erősítése, a környezet és a természet védelmének aktív segítése, különös tekintettel az állatvédelmi törvényben foglaltakra, a kulturált kutyatartás szabályainak széles körben való elterjesztése.
  • Rendezvények lebonyolítása, kynológiai tanfolyamok, előadások szervezése, a kynológiával kapcsolatos sport, és szabadidő tevékenység elősegítése, szervezése, koordinálása és támogatása.
  • Kynológiai jellegű nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, kulturális és szakértői tevékenység.
  • Természetvédelem, állatvédelem, környezetvédelem, állategészségügyi tevékenység, állatvédő szervezetek támogatása.

Az Egyesület az állatok védelme érdekében szoros együttműködésben dolgozik a megyei rendőrséggel, szakhatóságokkal, és a többi állatvédő egyesülettel.

A 2012. évi jogszabályi változások hatására az Egyesület önálló jogúvá vált és átalakult. Így 2013-ban a Nagylengyeli Szervezet tagjaival megalakult a Zala Megyei Kynológiai Egyesület. A megalakulás évében már CAC kiállítás rendezésére pályáztak, melyet meg is kaptak az anyaegyesülettől. A rendezvény sikerrel zárult. Az Egyesület a következő években további kiállításokat, tenyészszemléket, kotorékversenyeket is rendezett.

A Zala Megyei Kynológia Egyesület a kutyakiállítások rendezése terén szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a 2000-es évek közepétől majdnem minden évben megrendezhetett egy-egy CAC kiállítást. A kiállítások rendezési jogát minden alkalommal pályázat útján nyerték el a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetségétől. Az elmúlt években megrendezett kutyakiállítások olyannyira sikeresnek bizonyultak, hogy a Zala Megyei Kynológiai Egyesület 2021-ben dupla CAC kutyakiállítást rendezhet! Egy hétvégén 2 CAC kutyakiállítás! A szervezéshez és a lebonyolításhoz jó munkát, és sok sikert kívánok!

Kísérő programok

Hobbi kutya szépségverseny a törzskönyv nélküli fajtatiszta és a keverék kutyák részére

A kiállítás szervezői minden olyan hobbi, keverék, törzskönyv nélküli fajtatiszta kutyát várnak, akik kimaradtak a kiállítási világ forgatagából, de mégis szeretnék megmutatni kedvencüket a nagyközönség előtt.

Nevezés a helyszínen. További információk hamarosan!

Információk kiállítóknak

A kiállítók nyomtatott katalógust és leíró bírálatot kapnak!


2021. szeptember 18 – szombat

Statisztika>>

Körbeosztás>>

2021. szeptember 19 – vasárnap

Statisztika>>

Körbeosztás>>


Nevezési határidők:

I. nevezési határidő: 2021. 08. 15-ig
II. nevezési határidő: 2021. 08. 16 – 2021. 09. 12

2 x CAC Zalaegerszeg
Bírói lista

Kedves Kiállító! A listát egy dobozban találod, amely fajtacsoportok szerint nyitható meg. Kérlek, kattints az FCI fajtacsoport nevére, vagy a “+” jelre és nyisd meg a dobozt, ahol megtalálod az adott csoport küllembíróit és az általuk bírálandó kutyafajtákat.

Vezetőbíró: Vinnai András

FCI - I. Fajtacsoport

2021. szeptember 18 – szombat

Vinnai András (HU): komondor, kuvasz
László István (HU): I. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajtái

2021. szeptember 19 – vasárnap

P. Szabó Béla (HU): komplett fajtacsoport

FCI - II. Fajtacsoport

2021. szeptember 18 – szombat

Glázer György (HU): dobermann, boxer, bulldog, bullmasztiff, cane corso, argentin dog, tibeti masztiff
Vinnai András (HU): kaukázusi juhászkutya, közép-ázsiai juhászkutya, hovawart
Hartmann György (HU): II. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajtái

2021. szeptember 19 – vasárnap

Vinnai András (HU): dobermann, leonbergi, pireneusi hegyikutya, rottweiler, sarplaninac, újfoundlandi, berni pásztorkutya
Orcsik István (SRB): boxer, bulldog, bullmasztiff, cane corso, argentin dog, tibeti masztiff
P. Szabó Béla (HU): II. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajtái

FCI - III. Fajtacsoport

2021. szeptember 18 – szombat

Orcsik István (SRB): komplett fajtacsoport

2021. szeptember 19 – vasárnap

Glázer György (HU): bull típusú terrierek
Radvánszky Katalin (HU): hosszú lábú terrierek, rövid lábú terrierek

FCI - IV. Fajtacsoport

2021. szeptember 18 – szombat

Radvánszky Katalin (HU): komplett fajtacsoport

2021. szeptember 19 – vasárnap

Dr. Balogh Zsuzsanna (HU): komplett fajtacsoport

FCI - V. Fajtacsoport

2021. szeptember 18 – szombat

P. Szabó Béla (HU): komplett fajtacsoport

2021. szeptember 19 – vasárnap

Dr. Balogh Zsuzsanna (HU): komplett fajtacsoport

FCI - VI. Fajtacsoport

2021. szeptember 18 – szombat

Dr. Balogh Zsuzsanna (HU): komplett fajtacsoport

2021. szeptember 19 – vasárnap

Hartmann György (HU): komplett fajtacsoport

FCI - VII. Fajtacsoport

2021. szeptember 18 – szombat

Dr. Balogh Zsuzsanna (HU): komplett fajtacsoport

2021. szeptember 19 – vasárnap

Glázer György (HU): magyar vizslák, német vizslák
Orcsik István (SRB): VII. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajtái

FCI - VIII. Fajtacsoport

2021. szeptember 18 – szombat

Dr. Balogh Zsuzsanna (HU): komplett fajtacsoport

2021. szeptember 19 – vasárnap

Orcsik István (SRB): komplett fajtacsoport

FCI - IX. Fajtacsoport

2021. szeptember 18 – szombat

Radvánszky Katalin (HU): komplett fajtacsoport

2021. szeptember 19 – vasárnap

Glázer György (HU): francia bulldog, mopsz, boston terrier
Dr. Balogh Zsuzsanna (HU): IX. fajtacsoport fel nem sorolt kutyafajtái

FCI - X. Fajtacsoport

2021. szeptember 18 – szombat

 László István (HU): komplett fajtacsoport

2021. szeptember 19 – vasárnap

Hartmann György (HU): komplett fajtacsoport

FCI által el nem ismert fajták

2021. szeptember 18 – szombat

Dr. Balogh Zsuzsanna (HU)

2021. szeptember 19 – vasárnap

Orcsik István (SRB)

Figyelem!

A Magyarországon érvényben lévő állat-egészségügyi szabályzatnak megfelelően, az érvényes veszettség elleni védőoltás(ok) igazolása kötelező a kiállítás területére való belépés előtt! Az országba való belépés EU és NEM EU országokból a hatályos jogszabályoknak és törvényi előírásoknak megfelelően történik.

A kutyák által okozott, minden nevén nevezendő kárért a tulajdonos felel!

A kiállítók felelősséggel tartoznak kutyájuk biztonságáért, fizikai jólétükért a kutyakiállításokon. Tilos a kutyát olyan körülményeknek kitenni, amelyek veszélyeztetik testi épségét egészségét és komfortját. Ennek alapján tilos a kutyát autóban hagyni hideg vagy meleg időben, vagy bármilyen formában bántalmazni. Ezen szabályok áthágása a folyamatban lévő és jövőbeni rendezvényekről való kitiltást vonja maga után.

A nevezési díjak, a 2021. évi magyarországi szövetségi kártyával, csak és kizárólag hazai regisztrációs számmal és hazai lakcímmel rendelkező tulajdonosok számára érvényesek.

Ha nevezőnek nincs szövetségi kártyája, de hazai lakcímmel rendelkezik és hazai regisztrációs számú kutyát nevez akkor az itt feltüntetett nevezési díjak dupláját kell fizetnie.

Kedvezmények: Csak és kizárólag hazai regisztrációs számmal és hazai lakcímmel rendelkező kiállítók részére a Magyar kutyafajták nevezési díja, a nevezési táblázatában szereplő összegek 50%.

Szerkesztői megjegyzés: Ha mobiltelefonról böngészed a bejegyzést, kérlek, fordítsd a telefonodat vízszintes helyzetbe, mert úgy fogod megfelelően látni a „Nevezési határidőket és a nevezési díjakat”!

2 x CAC Zalaegerszeg
Nevezési határidők és nevezési díjak

Figyelem! 2019. Február 01-től a kiállítások utolsó nevezési határideje a kiállítást megelőző 15. nap!

A MEOESZ 2/2019.(01.21.) sz. Elnökségi határozata alapján, a II. nevezési határidő után nem fogadnak el több nevezést!

                               Első nevezési        Második nevezési
c cc                             határidő                      határidő    
c c                          
                                      2021. 08. 16 –
ccc                           2021. 08. 15              2021. 09. 12


Első kutya            5000 Ft / nap             7000 Ft / nap


További kutyák   4500 Ft / nap             6500 Ft / nap


Minor Puppy,
Puppy, Veterán   3500 Ft / nap             5500 Ft / nap


Helyszínen nevezhető:

Tenyészcsoportok, kutyapárok    2000 Ft / nap


Fiatal felvezetők                               2000 Ft / nap


Figyelem!

A kiállításra nevezés az FCI és a MEOESZ érvényes Kiállítási Szabályzatának megfelelően történik, a kiállító a nevezési lap aláírásával, valamint az online rendszerbe történő nevezéssel vállalja azoknak betartását és magára nézve kötelezőnek ismeri el azt.

Feltételek:

  • A kiállításra kizárólag FCI származási lappal rendelkező kutyák nevezhetők be, egy kutya egy osztályba nevezhető.
  • Nevezni csak online és postai úton van lehetőség.
  • A nevezési díjat távollét esetén is be kell fizetni.
  • Olvashatatlan és hiányos nevezési lapot nem áll módjukban elfogadni.

Nevezhető valamennyi 3 hónapos életkort betöltött, FCI származási lappal rendelkező kutya.

Több kutya nevezése esetén a Minor Puppy, Kölyök és Veterán osztályba történő nevezési díj, illetve több fajta nevezése esetén, a magyar kutyafajta nevezési díja nem számolható első kutyaként!

Nevezést csak a teljes nevezési díj megfizetését igazoló szelvény másolatával fogadják el (melyet a nevezés mellékleteként kell elküldeni)!

Magyar kiállítók esetében helyszíni nevezésre nincs lehetőség!

Nevezéssel kapcsolatos adminisztratív módosítások (osztálycsere, törlés, stb.) : 3.000.- Ft/db

Egy kutya csak egy osztályba nevezhető. A korhatár megállapításánál a bírálat napja az irányadó. A kiállítási osztály meghatározásához használd a dobozban lévő információkat! Kérlek, kattints a szövegre, vagy a “+” jelre és nyisd le a dobozt, melyben megtalálod a kiállítási osztályokat életkor szerinti bontásban.

Kiállítási osztályok

c      Osztály                             Kor                                Csatolandó dokumentumok

Minor Puppy osztály                   3 – 6 hónap               FCI vagy FCI-vel szerződött Kennel Klub által kiállított
C                                                                                                                      származási lap másolata

Kölyök osztály                              6 – 9 hónap               FCI vagy FCI-vel szerződött Kennel Klub által kiállított
C                                                                                                                      származási lap másolata

Fiatal osztály                                9 – 18 hónap              FCI vagy FCI-vel szerződött Kennel Klub által kiállított
c                                                                                                                       származási lap másolata

Növendék osztály                      15 – 24 hónap             FCI vagy FCI-vel szerződött Kennel Klub által kiállított
c                                                                                                                       származási lap másolata

Nyílt osztály                           15 hónapos kortól           FCI vagy FCI-vel szerződött Kennel Klub által kiállított
c                                                                                                                       származási lap másolata

Munka osztály                       15 hónapos kortól        FCI által elfogadott munkavizsga bizonyítvány másolata,
c                                                                                                                       származási lap másolata

Champion osztály                 15 hónapos kortól           FCI nemzeti vagy nemzetközi Champion bizonyítvány
c                                                                                                                                     másolata

Veterán osztály                          8 éves kortól                FCI vagy FCI-vel szerződött Kennel Klub által kiállított
c                                                                                                                        származási lap másolata

2 x CAC Zalaegerszeg online nevezés>>

A nevezési díj már a nevezés elindítása előtt ugyanezen oldalon befizethető bankkártyáról vagy átutalással. Ha átutalással küldjük, célravezetőbb előbb a nevezési díjat befizetni, majd a nevezésnél a banktól kapott e-mailt, mint a nevezési díj befizetését szolgáló igazolást feltölteni.
A személyes adatok illetve a nevezendő kutya/kutyák adatainak és dokumentum másolatainak (törzskönyv másolat első és második oldal, regisztrációs tagkártya másolata, Champion vagy Munkavizsga bizonyítvány, ha van illetve a befizetési csekk vagy banki átutalás másolata) felvitele után lehetséges az online nevezés indítása. A nevezés csak akkor lesz érvényes, hogyha a nevezés díja is rendezve van!

A nevezési díjat banki átutalás esetén az alábbi névre és bankszámla számra kell befizetni:
Zala Megyei Kynológiai Egyesület
74000236 – 10034019
A befizetés mindig a kutya tulajdonosának neve alatt történjen.

A nevezési díjat postai befizetés esetén a következő címre kell fizetni:
Zala Megyei Kynológiai Egyesület
Zalaegerszeg
Csácsi út. 87.
8900
FONTOS! A BEFIZETÉS A TULAJDONOS NEVE ALATT TÖRTÉNJEN!

Postai nevezés esetén, a nevezési lap pontos kitöltése és aláírása után, csatolni kell a nevezni kívánt kutya törzskönyv másolatát, a nevezési díj igazolásához a a befizetett összegről az átutalási bizonylat másolatát, Champion vagy Munkavizsga bizonyítványok másolatát (ha van) és a 2021. évi szövetségi tagkártya másolatát.

Postai nevezési cím:
Hód-Dog Kutyabarát Egyesület
Hódmezővásárhely
PF.: 1.
6801

További információk a Zala Megyei Kynológiai Egyesületének hivatalos honlapján>>.

A kiállítással kapcsolatos bővebb információ kérhető az alábbi email címen:
csacsligeti@gmail.com

Illetve az alábbi információs telefonszámokon:
+36 92 314 954; +36 30 260 3988.

Figyelem!

Online nevezéssel kapcsolatos kérdés, felmerülő probléma esetén hívd a Hód Dog Kutyabarát Egyesületet az alábbi telefonszámon:
+06 70 505 9062 (Hétfő: 8-18, Szerda: 10-16, Péntek: 8-14)

Vagy küldj üzenetet az alábbi email címre:
nevezes@hod-dog.hu

Visszaigazolással kapcsolatos információért hívd az alábbi telefonszámot:
+06 70 505 9062 (Hétfő: 8-18, Szerda: 10-16, Péntek: 8-14)

Vagy írj üzenetet az alábbi e-mailre:
visszaigazolas@hod-dog.hu

A 2 x CAC kutyakiállítás városa

Zalaegerszeg

Ezernyi völgy. Ezernyi hajlat, ezernyi domb, ezernyi erdősziget./ Ezernyi hajlék, fehér présházak, vasalt ajtajú öreg borospincék, tündérnyi / völgyhajlatok…feketerigó füttye hinti be a tájat. A tájat mely/ hasonlíthatatlan. A tájat, amely egyedülvaló.”

Zalaegerszeg Magyarország egyik legzöldebb és legvirágosabb városa, a Zala folyó két partján, a festői szépségű Zalai dombság ölelésében fekszik.

A több mint 60 000 lakost számláló város a kedvező természeti adottságainak illetve a látnivalóinak köszönhetően közkedvelt kirándulóhelynek számít. Gazdag kulturális értékeinek és sokszínű rendezvényeinek köszönhetően évente rengeteg látogató fordul meg a városban. A városközpontban, a Deák téren, az egykori végvár helyén áll az egykori vármegyeháza, a tér közepén pedig Deák Ferenc szobra. A tér keleti oldalán a Göcseji Múzeum épülete látható, mely állandó és időszaki kiállításoknak ad helyet.A múzeum szomszédságában található a kéttornyú Mária Magdolna barokk plébániatemplom.

A város központi részétől délkeletre, a Hevesi Sándor Színház előtti téren egy igazi különlegesség, a „Földönjáró toronyóra”  található. Az óra működése a világon egyedülálló módon, egy üvegházon belül látható. Maga a gépezet Szerdahelyi Károly tervei alapján került kivitelezésre: a 200 éves óraszerkezet egy 3 méter 10 centiméter széles üvegkalitkába került, a súlyok és az ellensúlyok pedig egy három méter mélységű aknába ereszkednek a föld felszíne alá. A számlapját a város szülötte, Németh János keramikus tervezte.

A városban van hazánk első szabadtéri néprajzi múzeuma, a Göcseji Falumúzeum, melynek utcáin sétálva egy 19. századi göcseji település hangulatát érezhetjük át, megismerve jellegzetes épületeit, és a kor emberének használati eszközeit is

Zalaegerszeget Magyarország egyik legvirágosabb és legzöldebb városaként tartják számon, mindezért 2008-ban elnyerte a Virágos Magyarországért Szervező Bizottságtól az Arany Rózsa díjat, 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben pedig különdíjas lett a város a „Virágos Magyarország” megmérettetésén.

Természeti értékei közül meg kell említenünk a város keleti részén elhelyezkedő Csácsi arborétumot (többek között itt található a Gébárti-tóval egyetemben a kiállítás helyszíne, a Gébárti Szabadidő Központ is), melynek 60 hektáros védett területén a hazánkban honos fafajok közül mindegyik megtalálható. Domborzata változatos, minden kitettség fellelhető. Tengerszint feletti magassága 196-302 méter között változik.A védett területet 750 hektáros erdő veszi körül, valamint kis tó és sétautak teszik vonzóvá a természetkedvelők számára.

Az alsóerdőben, a hegyvidéki hangulatú arborétumban található az Azáleás-völgy, mely nevét a benne található azáleákról kapta. Május közepétől virágba borulnak az azáleák és a rododendronok, ennek köszönhetően az Azáleás-völgy csodás látvánnyal és illattal kápráztatja el az ide látogató vendégeket, turistákat. Az Azáleás-völgy minden időszakban szabadon látogatható.

Helyszín: a Gébárti Szabadidőközpont

Az Ebtenyésztők a Gébárti Szabadidőközpont parkosított zöldövezeti részét választották a kiállítás helyszínéül, mely közvetlen Gébárti-tó partján található.

A lenyűgöző 31 hektáros Gébárti-tó a környék legnagyobb mesterséges tava. A tó területét sétautak hálózzák be, félszigetén szabadtéri strand található, parkosított környezete kellemes kikapcsolódást kínál a fürdőzőknek, a vízi sportot kedvelőknek, valamint a horgászoknak is.

Gyere és látogass el Te is, a szervezők szeretettel várnak!

Minden érdeklődőt, vendéget, kiállítókat a kutyáikkal szeretettel vár a Zala Megyei Kynológiai Egyesület 2021. szeptember 18-án és 19-én 2 színvonalas CAC kutyakiállítással! Belépés a mindenkor érvényes Kormányrendelet szerint! Mielőtt kilátogatnál, kérlek, nézz utána!


Kérlek, oszd meg ezt a bejegyzést, hogy minél több kutyakiállítóhoz és érdeklődőhöz eljuthasson! Köszönöm! 🙂


 


Ha kutyakiállító vagy, illetve ha érdeklődsz a kutyakiállítások világa után, az alábbi cikkek is hasznosak lehetnek számodra:

Ajánlom figyelmedbe a 2021. évi MEOESZ kutyakiállítási naptár & a 2021. évi Európa Kutyakiállítás naptárt, melyből minden kutyakiállítás részletes ajánlója elérhető illetve elérhető lesz a jövőben! 

Ha szeretnéd visszanézni, hogy mely kutyakiállítások kerültek megrendezésre az elmúlt években, az oldal “Dog Shows” nevű lenyíló főmenüjében évekre visszamenőleg megtalálod a MEOESZ kutyakiállítási naptárakat: a 2020. évi MEOESZ kutyakiállítási naptárt, a 2019. évi MEOESZ kutyakiállítási naptárt, a 2018. évi MEOESZ kutyakiállítási naptárt, a 2017. évi MEOESZ kutyakiállítási naptárt, a 2016. évi MEOESZ kutyakiállítási naptárt, a 2015. évi MEOESZ kutyakiállítási naptárt, a 2014. évi MEOESZ kutyakiállítási naptárt, és a 2013. évi MEOESZ kutyakiállítási naptárt.k


c


Kérlek, tarts velem a jövőben is, keresd
Vámosi Ildikó, kutyás cikkíró és szerző hivatalos honlapját!

https://ildikovamosi.hu

🙂 ❤️ Hasznos és értékes cikkekkel várom a kutyák szerelmeseit,
a hobby kutyásokat, a tenyésztőket, a kiállítókat és mindenkit, aki imádja a kutyákat! ❤️ 🙂

🙂 Köszönöm a megtisztelő látogatásod! 🙂

🙂 Várlak vissza szeretettel és sok értékes cikkel! 🙂